Van, ami ugyanolyan volt, mint tavaly. Úgy emlékszem Vendel akkor is lebetegedett december első felében, most ez még meg volt bolondítva azzal, hogy mindketten rengeteget dolgoztunk Gáborral ez alatt az idő alatt, így minimális idő maradt a karácsonyi készülődésre, és maradt ugyanaz az idegeskedés ünnepek előtt, hogy minden meglegyen. De egyvalami biztosan más volt: a helyszín. December eleje óta már nem vagyunk a Nyél utca lakói, új helyen ütött tanyát négyszemélyes családunk, így itt, a két nagyszülői ház között nagyjából féluton próbáltuk kialakítani új otthonunkat és valahogy ünnepi hangulatot varázsolni. Úgy látszik nekünk, kisgyerekes szülőknek egy darabig már csak a munkarésze jut, de értük persze megéri a fáradozás, aztán majd két ünnep között mi is szusszanunk egyet.




Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése