Még nem is írtam, hogy Saci három hete kap gyümölcsöt is. Nem határoztam el, hogy mikor kezdem el, csak annyira nézte az ételeket, amikor mi ettünk, meg kissé belassult a gyarapodása is, úgyhogy elkezdtem a hozzátáplálást. A várakozások ellenére nem volt olyan lelkes. Kezdetben az alma sem nagyon tetszett neki, aztán elkezdte megszeretni. Az őszibarackos bébiételt egyszerűen kiköpte. Ma kapott alma-répát, ez kifejezetten kedvére volt. Persze a gyarapodás lassulása a betegséghullámnak is köszönhető, ami végigvonult a családon senkit nem kímélve. Ennek az utózöngéit próbáljuk túlélni most, főleg Gábor, az utolsó áldozat.
Sacika még mindig nem nagyon forgolódik csak a kiságyban a rácsok segítségével, de őszintén szólva nem is kap sok lehetőséget a gyakorlásra kedves nővére miatt. Maja ugyanis ha meglátja, hogy lent van, rögtön ráröpül és nem hagyja szegényt élni sem. Egyetlen mentsvárunk a hétfő és a péntek, amikor Maja családi napköziben van (kivéve amikor beteg). De azt kell, hogy mondjam, a legkisebb gyerekem valami angyali türelemmel tűr mindent, amíg igazán durva beavatkozás nem történik, ilyenkor segélykérő pillantásokat lövell felém, és megkönnyebbült mosollyal nyugtázza, ha kimentem. Amúgy nagyon szeret a pihiszékből nézelődni, és figyelni a körülötte zajló eseményeket. Néz, lesi, hogy mit teszünk-veszünk körülötte, és közben valami olyan nyugalom árad belőle, ami egyik nagyobb gyerekemre sem volt jellemző. Ha sír, és megsimogatom, megnyugszik, ha leteszem aludni, elalszik, amikor felveszem, rögtön mosolyog. Vendellel meg különösen szoros kapcsolat van köztük, mintha egy titkos nyelven kommunikálnának. Azért azt is szereti, ha Maja foglalkozik vele, legalábbis rá is mosolyog, csak hát mindketten lányok, biztos valami ősi rivalizálás ez, amit nem lehet kivédeni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése