Még egy hónapja Saci hét hónapos korában kezdtem el írni ezt a bejegyzést. Akkor ezeket írtam:
"Megint az történt, ami szokott. Múlt hét csütörtökön még arról értekeztem egy játszótéri apukával, hogy Sacikát még nem kell a játszószőnyegtől messzire keresnünk, mert még csak forgolódik. Erre másnap elkezdett kúszni, és mivel a gyerekeknél az ilyesfajta fejlődési ugrások nem centiről centire mennek, rá pár napra már a fél szobát átívelő hadmozdulatokat tett, majdnem kikúszott az előszobába, azt hiszem már a küszöb sem állja sokáig az útját. Mindeközben négykézlábra is felemelkedett és elkezdte a már ismerős előre-hátra hintázó mozgást.
Elkezdett grimaszolni, minden nap egyre kifinomultabb mimikával. Például így:
És hogy alakul a testvéreivel való viszonya? Minden nap legalább egyszer felkeltik legszebb álmából, Majuska folyamatos nyomás alatt tartja a gondoskodó szeretetével, és Vendellel is előfordult már, hogy rajta töltötte ki a dühét. De Vendelnél ez ritkább, ő inkább a védelmező testőr szerepét tölti be, nagyon szereti ölbe venni Sacit és játszani vele. Van kitől megvédeni, Maja elég sokat bántja, nála kb fele-fele a bántás/ simogatás, de ő az is, aki minden nap többször elmondja: Anya, én nagyon szeretem a testvéremet! "
Az azóta eltelt egy hónapban Sacika már megtanult villámgyorsan végigkúszni a lakáson, semmi nem állja útját. Irtóra szeret kiskádban nagyvízben pancsolni. Ha a földön van szabadon akkor még csak valami kúszás és mászás közötti dolgot produkál, de a kiskádban peckesen ül a perembe kapaszkodva, sőt, megpróbál fölállni. Nyár végén a sok utazgatás miatt viszonylag keveset mozoghatott szabadon, ezért ha mostanában fölveszem, majd kiugrik a kezemből, annyira vágyik a mozgásra. Egyébként is kis sajtkukac lett, ha letesszük, rögtön kilő, megy jobbra-balra.
Az éjszakát ugyan féléves kora óta már nem alussza át, egyszer-kétszer felébred, de szoptatás után rögtön visszaalszik, és azt hiszem nála ez inkább a napközbeni anyahiány bepótolása. Altatni még mindig nem kell, ha leteszem és tényleg álmos, rögtön elalszik magától.
Három bekezdéssel feljebb írtam, hogy Maja sokat bántja Sacit. Ez mostanság se nagyon változott, de közben képes altatódalt énekelni a hugának, pl. ilyeneket: Az angyalok takarítottak, és közben ugráltaaaak, és sétáltaaaaak... és persze közben tényleg ugrál Maja, amin Saci elkezd hangosan kacagni, és úgy felélénkül, hogy az alvásból semmi se lesz.





Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése