Gabi és nagypapa a gyerekszoba sarkában laknak a lambéria leszedett fedőléce alatt, közvetlenül a kuckó fölött. Legalábbis Vendel szerint, aki akkor hozakodott elő velük először, amikor egy felügyeletlen pillanatban sikerült a fedőlécet valahogy eltávolítania és kettétörnie. Az így feltárult rés valami titokzatos hely lehet számára, mert azóta is ha emlegeti Gabit, olyan átszellemült képet vág hozzá, mint aki mindent tud, és mint akinek Gabi ugyanúgy él a tudatában, mint bármely létező személy. A nevet nem tudom honnan vette, mert mi Gábort soha nem szoktuk így hívni, ugyanis utálja.
Gabin és nagypapán kívül még sok-sok képzeletbeli lény népesíti be Nyél utcai házunkat, bár ők az egyetlenek, akiknek konkrét lakhelyük van, és akik rendszeresen vissza-visszatérnek hozzánk. Legtöbbször az éppen elfogyasztandó étel darabkái elevenednek meg, és történik velük mindenféle, egészen addig persze, amíg el nem tűnnek Vendel pocakjában.
Reggeli után pedig, amíg én teszek veszek a konyhában, már egész sokáig eljátszik egyedül és ilyenkor is folyamatosan közvetíti az eseményeket, kivel mi történik. Hogy a betonkeverő bácsi épp eltörte a lábát és kórházba megy. Aztán ott vannak az énekek. Akár játék közben is egyszer csak fogja magát és dalra fakad. Így ha otthon vagyunk szinte egész nap az ő hangját lehet hallani, vagy mesél vagy énekel.
Nekem nagyon tetszik, hogy ennyire élénk a fantáziája, mert gyerekkoromban én is ugyanilyen voltam, igaz én nagyon sokat voltam egyedül, Vendelnek szerencsére meg itt vannak a nagyszülei, barátai, keresztszülei, unokatesói. Akiket rendszeresen emleget is, még ha nincsenek is éppen jelen. És nagyon remélem, hogy nemsokára már állandó játszótársa is lehet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése