Mostanában sokszor ezt a választ kapom Vendeltől, ha valamire megkérem. Szombat este például mosogattam, amikor megkértem, hogy jöjjön oda, mert mondani akarok valamit. Erre kaptam válaszul, hogy 'nem érek rá, dolgom van apával!' Ez konkrétan azt jelentette, hogy az aludni próbáló apja fejét ütögette egy csörgővel. A vicces az, hogy közben sokszor kérdezi, hogy csinálhatja-e ezt vagy azt. Például ebédkor majdnem mindig megkérdezi, hogy eheti-e ami a tányérján van. De ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy ha valamit kitalál, abban meg tudnám állítani. Múltkor még a kereszteződésben sem állt meg a motorjával, hiába kiabáltam rá. És ezt nem először játszotta el, mostanában rendszeresen harcolunk az utcán. Érzem én, hogy pont a tiltásom és ellenállásom váltja ki belőle a minél szélsőségesebb megszegését a szabályoknak, de bizonyos helyzetekben (pl. amikor ezerrel robog az úttest felé), nem tudok mást csinálni csak ráordítani, és persze rohanni utána. Ő meg nem tud mást csinálni, mint nevetve elszáguldani az ellenkező irányba.
Az is jellemző rá, ha más kisgyerekekkel van és nagyon akar valamit, hogy nem jól méri fel az erejét, és túl vehemensen akarja odaadni a játékot, megölelni a másikat, és inkább lökdösődés lesz belőle. Így szoktak például Petrával is vitás helyzetekbe kerülni. Ennek megoldására Petra egy ideje kifejlesztette a harapási manőverét, amit viszont Vendel kezd eltanulni tőle. Csak ő tárgyakba harap bele, múltkor éppen a kisasztalába. Nem akartam megvárni, hogy kiderüljön a foga vagy a fa bírja-e tovább.
Önállósodási szándékára még egy példa: már simán nekiindul egyedül is a lépcsőnek lefelé nagyanyóékhoz, ha éppen arra szottyan kedve. Ez utóbbi persze nem annyira zavar, mert ügyesen mászik már lépcsőt, csak az önveszélyes kísérleteit szeretném már magam mögött hagyni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése