2011. szeptember 22., csütörtök

Maja hathetes (lesz holnap, de most van időm írni)

A születésekor vékonyka kislányom kezdi magára szedni a dekákat, bár ez egyelőre leginkább tokanövesztésben nyilvánul meg. Emiatt mostanra sokat változott az arca szerintem. Ha nézem a két gyereket azt kell hogy mondjam külsőleg egyátalán nem hasonlítanak egymásra, de egyvalamiben mégis egymásra ütöttek. Majácska sem szeret elaludni esténként 8 és éjfél között. Ezt az időszakot inkább sírással szereti tölteni és ebben szinte semmi nem tudja meggátolni, ehhez a programponthoz makacsul ragaszkodik. És ezt már csak azért is muszáj leírnom, mert amióta hazahoztuk Maját a kórházból tegnap volt először, hogy ez nem így történt.
Tegnap ugyanis megszoptattam ötkor, kilenckor, aztán ma hajnalban 3/4 3-kor, reggel 6-kor és a közte lévő időszakokban ALUDT!!! Összemérhetetlen a különbség a tegnapi (és hat hete minden nap) meg a mai reggel között. Most, hogy kicsit sikerült kilépnem a zombi üzemmódból, újra megláttam milyen szép a reggel amikor süt a nap, Vendel az óvoda felé tart apukájával, Maja az ágyában alszik, én meg szép kényelmesen blogolgatok, kávézgatok. Csodálatos!

Akkor most Majáról.
Tegnap óta újra van elem a mérlegünkben, így most rögzíthetem, hogy Maja hat hetesen 3740 gramm. Érdekes módon a hosszát az egyhónapos vizsgálaton sem mérték meg, úgyhogy hosszban nem tudom mennyit nőtt, de majd megpróbálom lemérni.
Esténként, amikor megmossuk a haját szépen begöndörödik neki és úgy néz ki, mint egy kis négerbaba. Amúgy is egy árnyalattal sötétebb a bőre, mint Vendelé és szerintem ez már nem a sárgaság, hanem lehet, hogy kreol bőrű lesz, mint anyukám.
Már bőszen figyelgeti a világot, legelőször a lehajtható pelenkázónk fémesen csillogó zsanérja keltette fel a figyelmét, pelenkázás közben mindig ezt bámulta. De mióta a védőnő felhívta a figyelmemet, hogy a mindig egyoldalra nézéssel ferde lesz a feje, azóta a piros gumikacsa a pelenkázás elengedhetetlen kelléke. Így próbálom a bal oldalát is erősíteni, fölteszem a kacsát a sudocrem-es dobozra, odateszem Maja mellé, ő meg előbb-utóbb leveri a kezével kalimpálás közben. Kacsairtás Vendel után szabadon, aki mostanában teljesen a malacirtás (Angry Birds) rabjává vált.
De Majácska egy ideje már nemcsak tárgyakat, embereket is figyel. Ha beszélünk hozzá, a hang irányába fordul, ha énekelek neki figyelmesen néz a szemembe. Ő az első gyerekem (:-)), aki a klasszikus babaringató pózban nyugszik meg (hanyattfekve a karunkban), és akit elcsendesít a zenélő állatka pityegő dallama (legalábbis egy kis időre).
Az előbb azt írtam, hogy Vendel és Maja nem hasonlít külsőleg, de ha nagyon találni akarok valamit, talán a szájuk és az álluk. És a szemszínük is ugyanolyan, legalábbis egyelőre Majáé is sötétkék, de ez még változhat. A fejformájuk abszolút különböző, Vendelé kerek, Majáé hosszúkás.
Egy ideje valami mosolyféle is megjelenik néha Maja arcán, ami persze teljesen elvarázsol és könnyeket csal a szemembe (ugyanúgy, mint Vendelnél) még ha nem is tudatos moslygás.
Most pedig ébredezik a kislány, úgyhogy mennem kell. Új képek remélhetőleg még ma jönnek.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése