2012. július 29., vasárnap

Ellenállóanarchistarombolóforradalmár-édesangyalitündérkisfiú

Én soha, de soha egyetlen alkalomra nem emlékszem, amikor azt mondtam a kisfiunknak, hogy nem és ő gondolkodás nélkül abbahagyta volna amit csinált. Ez legkisebb korától fogva a folytatásra való felszólítást jelentette nála. Mostanra egyértelmű lett, hogy minél erélyesebbek vagyunk vele, annál durvábban próbál válaszolni. Mindig-mindig el kell mennie velünk szemben a legvégső határig, aztán azon is átlépni. Még akkor is, ha pontosan tudja, hogy a következmények nem lesznek kellemesek számára, esetleg veszélyes vagy romboló, amit csinál. Annál inkább ki kell próbálnia.
Persze a hisztijeire kézenfekvő válasz lenne, hogy nem figyelünk rá. De Vendel pontosan tudja mivel hat. Addig próbálkozik, amíg valami olyat nem csinál, amire muszáj odafigyelnünk, különben nem marad egyben a lakás, vagy mi. Az otthoni szabályok ilyenformán teljesen negligálva vannak.
Annál inkább érdeklik például a közlekedési szabályok. Egy internetes játéknak köszönhetően elkezdett ismerkedni a közlekedési táblákkal, és amióta a nagymamája mesélt neki egy közlekedési parkról, ahol a gyerekek biciklivel mehetnek végig a táblák között, azóta mindenképpen ki akarta ezt próbálni.
Szerdán végre el is jutottunk a városligeti közlekedési parkba, ahol legnagyobb örömére úgy közlekedhetett a kicsinyített úthálózaton, mintha ő is egy igazi járművet vezetne. Gábor magyarázta neki közben a szabályokat, és ezeket persze örömmel be is tartotta. Mert ezek a szabályok érdekesek. Ellentétben az otthoniakkal, amik ugye unalmasak.
És itt a kulcsmondat. Mindenbe azonnal lelkesen beleveti magát, ami számára érdekes, és mindent elszabotálna, ami nem érdekli. Az a szerencse, hogy sokminden érdekli.
Például a számok. Ezek is a közlekedéssel kapcsolatban kezdték érdekelni, először a buszok járatszámait kérdezgette. Engem akkor döbbentett le először, amikor egyszer meseolvasás közben még valamikor három éves kora körül egyszer csak felkiáltott: Anya, ez ugye 33-as? - és az oldalszámra mutatott (anyukámhoz a 33-as busszal tudunk eljutni). Azóta kétjegyű számokat gond nélkül olvas le. Aztán a sebességkorlátozó táblák számai kezdték érdekelni. Most ott tartunk, hogy azt kérdezi, hogy: - Anya, ha van egy 40-es tábla, akkor ott 30-cal lehet menni, ugye? De a múlt vasárnap is nagy meglepetést okozott, amikor lement nagyanyóékhoz, ahol éppen a Német Nagydíj ment a tévében, majd ránézve a képernyőre, ahol épp ki volt írva a sorrend, megszólalt: - Vettel a negyedik! És nem mondták be! Sok ilyen meglepődésünk van még, mert rengeteg minden érdekli, és ami érdekli, azt meg is jegyzi rögtön.

De hogy a cím második felét is megmagyarázzam (azontúl, hogy ez magától értetődő), először is már legalább kétszer előfordult, hogy megadóan rákészültem a legnagyobb hisztire, amikor egyszercsak azt mondja: - Tényleg anya, igazad van, inkább azt csinálom, amit mondasz (és itt most nyílván nem az előfordulási statisztikákra kell koncentrálni, hanem a tényre, hogy ilyen is van). Aztán amellett, hogy a hugával nem túl kíméletes (Maja néha rongybabának van tekintve), annyira tud örülni egy-egy új produkciójának, ha például Maja elindul egyedül a szoba közepe felé, izgatottan nézi, számolja a lépéseket, és ha kishuga lehuppant, akkor felkiált: - Maja megtett három lépést kapaszkodás nélkül, és én is láttam!
Gyengédségét a húga iránt az is kifejezi, hogy újabb és újabb beceneveket talál ki neki. Először Majucai Majuca volt, aztán Babamaja, mostanában meg Bábónak hívja. Persze a testvérkapcsolat építésből nem maradt ki az utánzási szakasz sem, mármint amikor a nagy utánozta a kicsit. Így hirtelen Vendelnek újra a babaitatójából kellett innia, majd mindent ő is újra elkezdett a szájába venni, és többet bújt ölelgetett minket. Most már a hugát is szívesen ölelgeti, és már nem akarja mindig halálra szorítani. Sőt, segíteni is hajlandó, például amikor Maja le akar mászni az ágyból. Ha meg sír, és Vendel épp nincs rossz passzban, akkor megpróbálja felvidítani, énekel, bohóckodik neki.
Szereti a kishugát, még akkor is, ha néha elmondja, szeretne még egy kisöccsöt is.





Alvó oroszlán

Támaszkodó oroszlán


Kemencén, veterán tűzoltóautóban


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése