A szállást ismertük, most sem okozott csalódást, és a hegyek is kegyeikbe fogadtak, az eső nem esett és napsütésben is volt bőven részünk. Pénteken egy bemelegítő túrát tettünk a Tarajkáról lesétálva az egyik Tar-pataki vízeséshez. Szombaton már egy rendes túrának vágtunk neki a Kőpataki-tótól lefelé, és Vendel zokszó nélkül végiggyalogolta a négy órát némi pihenővel. Igaz a villamosról leszállva azt mondta ő olyan fáradt, hogy ha hazaértünk egyből megy ledőlni az ágyába, de valami csoda folytán (ugye a gyerekek regenerálódó képessége) mire elértük a szállást és kiderült, hogy Petráék is megérkeztek azért csak volt ereje fogócskázni a többiekkel. Vasárnap körbesétáltuk a Csorba-tavat, ami az összes szóbajöhető szikla és nagyobb kiálló kődarab megmászásával, öt gyerek öt különböző tempójának folytonos egyeztetésével egésznapos programmá bővült. Hétfőn újra fölsiklóztunk a Tarajkára és még nagyobb körben, még több vízesést útbaejtve tettünk egy körsétát. A gyerekek nagyon ügyesen jöttek a számukra hatalmas kőlépcsőkön, egy kisebb egyenes szakaszon még Maja is a saját lábán túrázott. És az is nagyon jó volt, hogy a szálláson olyan jól elszórakoztatták egymást, hogy minimális felnőtt beavatkozásra volt szükség.
Meg is egyeztünk, hogy jövőre ugyanitt, azt persze még nem tudom hogyan (mennyit tud egy hároméves gyalogolni?).
Úton hazafelé Vendel csöndben nézegette a tájat, Maja aludt egy kicsit, majd kb. félúttól fokozatosan ébredezve a magyarországi szakaszon már úgy szórakoztatott minket, mint egy született stand up comedy-s, be nem állt a szája. A Megyeri hídon áthaladva Vendellel azt tárgyaltuk mikor érünk be Budapestre, Majuska közben valamikor levette a zokniját, ami egész odáig nem zavarta, de ekkor, mintegy a túránk összegzéséül kijelentette:- Budapesten fázik a lábam! Újtátrafüreden tényleg nem fázhatott a lába, a szálláson jó meleg volt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése