Azt hiszem Maja fejlődéséről akkor írtam legutóbb, amikor elkezdett beszélni. Nos, most ott tart, hogy élményeket idéz föl: Anya, képzeld .... amikor apával pancsoltunk a Balatonban .... akkor felvettem a karúszómat .... és úsztunk! (A pontok helyén kis hatásszünet) Meg mesél: Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy anyuka. (Itt különböző változatok szerint folytatódik, amit nem mindig értek) A mese vége általában az, hogy nem szabad turkálni. Kitalál dolgokat: Ma reggel itt volt egy pillangó a gyerekszobában ,és röpködött. És láttam az ágyból. És kiszálltam az ágyból.
Az utóbbit nem találja ki, tényleg kiszáll. Két napja realizálta, hogy képes rá, azóta nem tudom este letenni aludni. Két hete Vendel új ágyat kapott, hosszabíthatót, Maja pedig megkapta Vendel ágyát. Nagyon büszke volt rá, hogy Vendel ágyában aludhat, és bár bemászni bemászott a vesszőládáról, de ha este letettem szépen bent maradt. Egészen két nappal ezelőttig, amióta este fél kilenckor elkezdődik a legalább egyórás műsor. Kimászik, visszateszem, ötvenszer egymás után, közben a szőnyeg közepén ugrál, mesekönyvet akar, kijön a szobánkba stb, stb. Ez már csak azért is fájdalmas, mert eddig ő volt az, akit este simán le lehetett tenni aludni.
De nemcsak ezen a téren állt be változás Maja viselkedésében. Azt talán már írtam, hogy amióta elkezdett beszélni, egyre jobban megtanulta érvényesíteni az akaratát, főleg Vendellel szemben. De eddig a napi rutin dolgokat szépen csinálta szinte magától. Most azonban! Este nem akar elaludni, reggel nem akar felöltözni, egyáltalán semmit nem akar megcsinálni, amit mondok neki, vagyis igazi kétéves lett dackorszakostul, mindenestül. És ezek mellett...
És ezek mellett teljes dalokat elénekel, van, hogy félórákat eljátszik magában miközben úgyanúgy mindent kommentál, mint a bátyja, történeteket talál ki, és olyan segítőkész, hogy ha babakocsival szállunk le a buszról, segítek! felkiáltással megragadja a karfát és "segít" leszállni. Erről jut eszembe a babakocsit úgy mondja: kocsibaba, ma meg a Békakirály című mesét nevezte át Királybékának.
És még mindig ő a legrendszeretőbb tagja a családunknak, aki magától elteszi a cipőjét a helyére, első felszólításra megy pakolni, és ha valaminek egyszer látta a helyét, akkor onnantól mindig ugyanoda kell visszatenni.
És az egyetlen személy, aki cuppanós puszit kaphat tőle, az a pocakban lévő kishuga (ezt persze Vendeltől látta), de ha mi vagy Vendel kérünk tőle puszit, csak tartja az arcát, hogy mi pusziljuk meg őt. Egy ideje sokat beszél a kistesóról, mondja, hogy a pocakban van, meg a születés is felmerült témaként, de ha erről beszél általában múltidőt használ és sokszor keveri bele a saját születését. Látszik, hogy ezek a dolgok még egybefolynak nála, úgyhogy kiváncsian várom, hogy fog reagálni a kis lelke amikor tényleg megérkezik a huga, mert onnantól ő már nemcsak hug, hanem nővér is lesz, vagyis középső gyerek, és úgy tudom az nem egy problémamentes státusz.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése