2011. március 6., vasárnap

Kívánság

Akartam írni egy részletesebb bejegyzést a hisztiről, ami miatt mindannyian megszenvedtük az elmúlt hetet, de kisfiam most épp olyan bágyadt és elesett (ill. most már egész pontosan alszik), hogy semmi kedvem a témát ecsetelni, úgyhogy erről majd máskor.
Most inkább azt mesélem el, hogy ma este, mielőtt végképp kidőlt a karjaimban elmondta, hogy mit vegyünk a születésnapjára: egy vonatot, amin szivárvány van, síneket, állomást és egy olyan vonatot, amibe elemet teszünk és magától megy, nem kell tologatni.
Még szerencse hogy szépen kitaláltam, hogy fabiciklit kap szülinapjára a régi kinőtt kismotor helyett és a nagybicikli előtt átmenetként. A meglévő favonatát legalább három hete raktuk(tam) össze utoljára, amikoris tíz percet játszott vele, majd szétrombolta, mint előtte szinte mindig, úgyhogy nem is erőltettem. Gondoltam majd ha már magától össze tudja rakni, jobban fogja élvezni. Hm...
És a tortájáról is határozott elképzelése van: csokitorta legyen, színes cukorkákkal.
Ebben mondjuk erős volt a ráhatás Levi tortájával.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése